Skip to main content

Címke: gyakorlat

Rebirthing-Újjászületés | 4 napos tréning

Jómagam 1993-ban vettem részt az első újjászületés gyakorlaton, emlékszem kb. 40-50-en voltunk. Egy egész sportcsarnokot elfoglaltunk Tiszaújvárosban. Azután sorra jöttek a 2 napos hétvégék az évek alatt. Résztvevőként, később segítőként, aminek következményeképpen megkaptam a jogot, hogy tarthassak ilyen csoportot.

Akik már részt vettek a két napos tréningen, tudják, ez egyszerre a „menny és a pokol”. Csodák, időnként fájdalommal kikövezve.

Az eddigi találkozókon fantasztikus megélések, kiüresedések, akár sok éve tartó rejtett, vagy felszínen lévő betegségek gyógyulása, sok sírás és nevetés, pillanatokra mélységes fájdalmakon keresztüli feloldódások kísérték az ott lévő utazókat.  Végeredményképpen minden részvevő csillogó szemmel indult haza, megkönnyebbülve, az addigi önmagához képest tisztábban, üresebben. Ez szerintem mindenképp megéri!

Maga a gyakorlat három lépcsős légzés megtanulásán keresztül, a testen lévő ún. érzelem elengedő pontok stimulálásával kiegészülve szabadítja fel az elrejtett, elfojtott energiáinkat. Ez hihetetlen megkönnyebbülést eredményez. Nem könnyű, hiszen a tudatos légzés segítségével a résztvevők átlépik a saját határaikat, ami sokszor lehetetlennek tűnő feladatnak látszódhat, de lehetséges. Eddig mindenkinek sikerült.

A 4 napos tréning magában hordozhatja a teljes kiüresedést,

ami óriási lehetőség az itt eltöltött létezésünk teljes „reboot”-jához. Mit jelent ez? Az életünk eddigi „műsorát” képesek leszünk újra tervezni. Amik eddig sakkban tartottak, azokra ezután, esetleg, mint egy „rossz álomra” tudunk visszatekinteni, ami már nem része az életünknek. Nehéz ezt úgy szavakba foglalnom, hogy minden olvasó számára érthető legyen, hiszen nem tudhatom pontosa, hogy kivel mi fog történni. Mindenki a „hozott anyagból” gazdálkodva ébredhet fel a sajátjának tűnő álmából/rémálmából.

Azoknak ajánlom ezt a gyakorlatot, akik kíváncsiak arra, milyen négy napon keresztül tudatában lenni a lélegzetnek, és milyen az, amikor teljes tudatosságban töltjük ezeket a  napokat.

Elképesztő jó „kalandnak” ígérkezik.

Mindez minden este az újjászületés gyakorlat után, a morfogenetikus mezőben végzett egyéni munkával, szerintem hihetetlen programnak kínálkozik.

  • Időpont: 2025. január 02-05.
  • Helyszín: Liptód, Bayer Vendégház
  • Részvételi díj: 50.000 Ft + szállás és a ház díja

emlékezet, esemény, gyakorlat, rebirthing

Tedd fel a polcra!

Biztos találkoztál már olyan helyzettel az életed folyamán, amikor izgultál, legyen az egy vizsga vagy egy verseny, de akár egy állásinterjú, de bármit hozhatnék még példának, ahol számodra ismeretlen, vagy „nem annyira kívánatos” szituációhoz érkeztél meg.

gyakorlat, gyakorlatok

Bővebben

Két lépés

Kerülhetsz az életedben olyan helyzetekbe, amikor azt érzed, hogy lefagysz. Nem tudsz megmozdulni, hirtelen eltűnik minden gondolat a fejedből, képtelen vagy a cselekvésre. Vagy csak egyszerűen már annyiszor élted át ugyanazt a reakciót, hogy már eleged van belőle.

gyakorlat, gyakorlatok

Bővebben

Esti „takarítás”

Sokan, sokféleképpen megfogalmazták már azt, hogy minden este érdemes számvetést készíteni az aznapi eseményeinkről, összegezni a napot. A Tolték tanításokban az összegzés az egyik legjelentőségteljesebb gyakorlat. Ez egy kicsit más, mint amivel eddig találkozhattál.

gyakorlat, gyakorlatok

Bővebben

„reggeli kávé”

A Tensegtrity-s berkekben ez a gyakorlat a „reggeli kávé”, ami természetesen nem csak reggel végezhető.  Bárhol, bármikor, bármennyiszer végezhető ott, ahol van egy oldalra kitárt karnyi helyed. Irodában, reggelizőben, hálószobában, tényleg bárhol.

gyakorlat, gyakorlatok

Bővebben