Találkozók


Több mint 15 éve szervezek és vezetek találkozókat, táborokat. Évente többször sor kerül összejövetelekre, majd minden alkalommal más és más témát választva.  A témákat többnyire az épp aktuális felismerésekhez igazítva állítom össze.

Vannak a résztvevők között olyanok is, akik az elejétől fogva velem tartanak a folyamatos utazásba, de mindig vannak újak is, akik épp az aktuális programokhoz csatlakoznak. 

Egyre jobban körvonalazódik bennem az, hogy elkezdjem újra, új résztvevőkkel, egy folyamatos, akár havi rendszerességgel, mindazt összerendezve átadni, ami összegyűlt az elmúlt, több, mint 30 évben. Többségében a mexikói Tolték tanítások, (Carlos Castaneda vonalán) az ezzel kapcsolatos saját tapasztalásaim és a hozzájuk kapcsolódó gyakorlatok, valamint az észlelést kitágító technikák gyakorlati elsajátítását adnák a leendő részvevőknek.  Ezek a gyakorlatok nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, megtapasztalhassa bárki azokat a dolgokat is, amik túlmutatnak az öt érzékszervünk által összeállított világképen. Ennek tematikája és keretei még kidolgozás alatt állnak.

Vannak olyan lehetőségek, mint pl. a Rebirthing – Újjászületés, amit minimum fél évente lehet/érdemes megismételni. Ez a gyakorlat az egyik általam megismert legerősebb tisztító gyakorlat, mind fizikai, mind szellemi szinten. Bővebben erről ITT olvashatsz.

Van lehetőség a Munka/játék a morfogenetikus mezőben programon is részt venni. Erről bővebben: ITT.

Minden egyes alkalom egy izgalmas tapasztalás, egy újabb befelé lépés a saját életünk Fibonacci  spirálján!

  • Életem meghatározó, gyakran sorsfordító pillanatait, eseményeit, megtapasztalásait ezekben a táborokban éltem át. Mindig úgy alakult, hogy Tibor akkor írt -“egészen véletlenül”-, hogy lesz megint tábor, amikor valamit nem tudtam megoldani az életemben. Sikerült itt a veszteségeimet elengednem sok sok berögzült rossz mintával együtt.
    Megtapasztalhattam milyen igazán szabadnak lenni, Nő-nek lenni minden címke nélkül, szabadon táncolni, elfogadni magamat és másokat olyannak, amilyen épp. Sikerült megtapasztalni milyen a kis állandóan kattogó, “körülöttem forog a világ” elméből kilépni és rájönni, hogy van valami sokkal nemesebb, nagyobb és fontosabb dolog saját magamnál. Hogy mi ez? A táborban mindenki megtalálhatja a választ.

    Katona Eszter
  • Minden tábor után más-más dologról került le a lepel. Sikerült túljutnom a nagy önsajnálatomon, aztán a tökéletesség érzésén, majd a “megmondom én a másiknak, hogy mit csináljon” című színdarabon, és sikerült túljutnom a szeretet nevében történő pusztításaimon.
    Mivel a táborban nincs félrebeszélés, hazudozás, elkerülő út, így marad a meztelen igazság, a valódiság. Így jutottam egyre és egyre közelebb saját, igazi valóságomhoz, így jutottam el a szívembe.
    Most itt tartok.
    Tibor nélkül nem ment volna.

    Hegedűs Beáta
  • A táborok után mindig azzal a megerősítéssel megyek haza, hogy bennem van az az erő, ami előre visz. Tudatosít, hogy bármilyen helyzetet meg tudok oldani, mert csak rajtam múlik minden. Nem véletlenül vagyok benne a helyzetekben és ha én változok akkor a helyzet is változni fog. Csak kell hozzá bátorság, hogy megtegyem.
    Így volt ez, amikor nagyon sokáig benne voltam a házasságban, amiről tudtam, hogy nem működik és nem is fog. Vasárnap hazajöttem a táborból, hétfőn bementem a bíróságra és beadtam a válásomat! Simán ment minden, azóta is tudom: jó döntés volt. A tábor megadta azt a plusz lökést, amire szükségem volt. Vagy például a munkahelyváltás: régóta éreztem, hogy nekem ez nem jó. Hazajöttem a táborból és már tudtam nem maradok ott a régi helyemen. Ahogy ezt eldöntöttem be is ugrottak ötletek, hogy mit akarok, már jöttek is a segítők, hogy hova menjek. Egy hónap múlva már az új munkahelyemen voltam. Vagy például az apámmal való kapcsolatom. Mikor a táborban csináltunk egy állítást vele kapcsolatba sok minden a helyére került bennem. Nem azt mondom, hogy könnyű, de így fogadom el.

    Hágel Edit
  • Minden tábor után azt érzem, hogy van erőm megtenni azt, amit addig nem mertem.
    Csodálatos emberekkel találkoztam, nagyon hálás vagyok, hogy megismerhettem őket. Nagyon nehéz élethelyzeteken segített már át Tibor, más nézőpontból látom a dolgokat, és pont ez a cél, hogy a sok álarc és sallang mögött meglássam azt, ami tényleg ott van. Sokat kellett dolgoznom azon, hogy egyáltalán merjek beszélni az életemről, elfogadjam az érzéseimet és ne másoknak akarjak megfelelni. Ehhez a táborokban olyan módszereket ismertem meg, amiket a mindennapi életben is jól lehet használni.
    Életem legjobb döntése volt, hogy elkezdtem Tibor táboraiba járni.

    Erdős Erika
  • Minden tábor után szárnyalok. Valahogy sokkal könnyebben veszem az akadályokat. Alig várom, hogy megint eljöjjön a következő. Sok kérdésemre megkapom a választ, olyan látomásaim, élményeim vannak, amiket nem mindennap tapasztalhatok meg. Egyszerű technikákat kapok a kezembe, amiket bármikor meg tudok csinálni, illetve, bárkinek, aki kéri, át tudom adni.
    “Táborfüggő lettem”, persze a jó értelemben!

    Dúró Magdolna Írisz

Korábbi események


  • Rebirthing – Újjászületés

    Talán már megfogalmazódott benned: a régi dolgaim már nem annyira akarnak működni, az újakat még nem tudom látni. Ennek az egyik oka, hogy az eddigi életünk szűrőin keresztül próbáljuk meg befogadni a változás lehetőségét.
  • MUNKA/JÁTÉK A MORFOGENETIKUS MEZŐBEN!

    Minden ébred, bízom benne, hogy Veled is ez történik! Ha rábukkansz zavaró, ismétlődő mozzanatokra az életedben, amik esetleg az útjába kerülhetnek az ébredésed folyamatának, gyere el a következő lehetőségre! Együtt, sok támogató figyelemmel könnyebb a megértése ezeknek!
  • Éld a saját életed!

    Ezt a címet nem egy hangzatos szlogennek szánom.  Alkalmat kínálok arra, hogy megtapasztald, mi a különbség aközött, amit eddig éltél, és/vagy mi történne, ha rátalálnál a saját lehetőségeidre. Persze ez sok összetevős lehet, de az esélyt megadhatod magadnak arra a ráébredésre, hogy eddig valaki más életét/álmát élted, és milyen lenne azok nélkül élni.
  • MUNKA/JÁTÉK A MORFOGENETIKUS MEZŐBEN!

    Minden ébred, bízom benne, hogy Veled is ez történik! Ha rábukkansz zavaró, ismétlődő mozzanatokra az életedben, amik esetleg az útjába kerülhetnek az ébredésed folyamatának, gyere el a következő lehetőségre! Együtt, sok támogató figyelemmel könnyebb a megértése ezeknek!
  • Rebirthing – Újjászületés

    Talán már megfogalmazódott benned: a régi dolgaim már nem annyira akarnak működni, az újakat még nem tudom látni. Ennek az egyik oka, hogy az eddigi életünk szűrőin keresztül próbáljuk meg befogadni a változás lehetőségét.
  • MUNKA/JÁTÉK A MORFOGENETIKUS MEZŐBEN!

    Minden ébred, bízom benne, hogy Veled is ez történik! Ha rábukkansz zavaró, ismétlődő mozzanatokra az életedben, amik esetleg az útjába kerülhetnek az ébredésed folyamatának, gyere el a következő lehetőségre! Együtt, sok támogató figyelemmel könnyebb a megértése ezeknek!
  • „Csak” Egy lépés a középpontodba

    Hosszú évek alatt, mióta igyekszem segíteni azoknak, akik megkeresnek, sokszor hallottam ezeket a kifejezéseket: „szeretnék egyensúlyba kerülni, rátalálni a belső békémre, harmóniában élni, megtalálni a saját utamat…” és így tovább
  • Találkozó Mosonmagyaróváron

    Meg is érkezett a „hívás” hozzám is és ez megérkezett a mosonmagyaróvári barátaimhoz is, akik megkerestek! Találkozzunk 2023.02.05-én 10-17 óráig Mosonmagyaróváron a Magnóliában!
  • MUNKA/JÁTÉK A MORFOGENETIKUS MEZŐBEN!

    Izgalmas évnek nézünk elébe, legalább is nagyon sokan beszélnek erről, köztük én is 😊. Van-e valami most, ami már egy ideje foglalkoztat, de, valahogy nem sikerül teljesen a közelébe kerülnöd? Esetleg meg szeretnéd nézni más nézőpontokból is? Gyere el a következő lehetőségre! Ez a munka/játék a morfogenetikus mezőben a családállítás alapjaiból kiinduló technika, de mégis […]
  • MUNKA/JÁTÉK A MORFOGENETIKUS MEZŐBEN!

    Hamarosan véget ér a 2022-es év, ahogy szokták mondani, minden új év lehetőség az újrakezdésre és/vagy a változtatásra. Ha már kipihented majd az óév búcsúztatását és szeretnél magaddal törődni egy kicsit másképp is, akkor találkozzunk az év első Munka/játék a morfogenetikus mezőben való programon! EZ A MUNKA/JÁTÉK A MORFOGENIKUS MEZŐBEN A CSALÁDÁLLÍTÁS ALAPJAIBÓL KIINDULÓ TECHNIKA, […]

All rights reserved © Álmomban Ébren | Adatvédelmi tájékoztató