„Akkor mégis hogyan tovább?”

Ahogy az előzőekben is írtam, vannak talányok, olyan képek, amik mintegy önmaguktól vállnak élővé az életünkben. Egyszer csak megjelennek és meghatározhatják a mindennapjainkat.

– Nem értem! – szólhat ilyenkor a belső monológ jobb esetben, de a többség talán észre sem veszi, hogy mi történik vele éppen. Utaztam a metrón és egy pár (gondolom azok voltak) veszekedtek épp. Legalább is a női tag nagyon mondta a magáét. A férfi (vagy kisfiú) eléggé illumináltnak tűnt, hallkan mondogatta a maga monológját, a nő, (másfél széken ülő) fennhangon ecsetelte, hogy mennyire elb…ott a férfi, mennyire gyenge, és nem lehet rá számítani.  Mintha a gyerekét vitte volna haza a napköziből, ahová idő előtt érte kellett mennie, mert valami rossz fát tett a tűzre. Persze nem láttam bele a helyzetükbe, csak szem és fültanúja voltam ennek az eseménynek. Szemem láttára kasztrálta újra és újra az amúgy is legyengült férfit. Az jutott eszembe, hogy vajon a nő otthonában ez a folyamat lejátszódhatott már lejátszódhatott az ő gyermek korában? Annyira „csípőből tüzelt”, mintha egy könyvből olvasna fel épp, beletéve a kontrollált haragját. Szerintem pont úgy, ahogy otthon láthatta. Fogalma sem lehetett arról, hogy milyen filmben játszik szerepet, mert annyira azonosult a mondani valójával, hogy nem látott tovább a sajátjának vélt haragjától. Gondolom nulla önismereti próbálkozás volt eddig az életében. De ez persze semmit nem jelent.

Azok, akik már foglalkoznak önismerettel, talán rájöttek már ezekre a szabályosságokra, amik ismétlődnek az életünkben. A bátrabbak talán már szembe is néztek ezekkel. De, mi van akkor, ha ez nem volt még elég? Többektől hallottam már ezeket a spiri szavakat: egyszerűen hagyd abba. Hogyan? Hogyan hagyjam abba azt, amit már csak akkor veszek észre, amikor magával ránt? Hányan szembesülnek ezzel nap mint nap?

Ekkor léphet be (vagy hamarabb) az életünkben a Megengedés.

Ez egy szó, amit nagyon sok féle képpen lehet értelmezni. Megengedni annyit tesz például, hogy az adott pillanatra adandó reakciómnak, ahelyet, hogy teret engednék, veszek egy mély levegőt. Ez a lélegzetvétel képes átváltoztatni a zsigerből érkező öntudatlan érzelmi hullám által keltett választ, semmivé tenni. Ez egy kb. 2-3 mp-es figyelmet igénylő cselekvés, ami bármilyen reakciót képes kisimítani, átadva a pillanatot a megengedésnek. Megengedem magamnak, hogy megváltozzon a szokásom. Csak egy lélegzet! Még annyi hozzá tartozik, hogy a lélegzet közben semmilyen gondolattal nem azonosulok, ez fontos!

Annyi mindent megtanultunk már, amit aztán később „zsigerből” teszünk, erre is képesek vagyunk! Minden úgy válik azzá, hogy gyakoroljuk, ez sincs másképp! Amikor a Rebirthing – Újjászületés gyakorlatát végezzük, többször elmondom a résztvevőknek (ahogy a zsigeri dolgainkat is elmondtuk magunknak tudattalanul), hogy semmi más dolguk nincs, csak lélegezni. Akkor gyakorolják a tudatos légzést. Ezt bármikor, bárhol lehet gyakorolni, csak szándék és döntés kérdése.