Hétköznapi Harcosok
A hétköznapok harcosai itt járnak közöttünk. A mindennapi csaták az életért, a fennmaradásért, a túlélésért vagy a szebb holnapért, bizonyára ismerősek ezek a szavak számodra, legyen ez a munkahelyeden, vagy az otthonodban. Az állandó harcban állás végtelenül stresszes tud lenni, ráadásul kimerítő időtöltés. Persze biztos vannak olyanok is, akik nem vívnak csatákat (még/már) és az életük egy ajándék, de a többség még harcban áll a világgal, másokkal, jobb esetben már csak saját magával. Lehet ez a harc munkahelyi stressz, nemet mondás, kényszer evés, alkohol, kábítószer, testsúly problémák, alvásgondok, konfliktus vállalás, kilépés a komfortból stb.
Kiszakadás a szituációkból
De nem ezekről a harcokról szeretnék Neked beszélni, hanem arról, hogyan lehet a harcok fölé emelkedve, saját magadnak adni az időt, amit eddig a másokkal, vagy a teremtődött helyzetekkel vívott csatákra szántál. A hétköznapi harcosnak pont az az erénye, hogy képes kiszakadni azokból a szituációkból, amiket folyamatosan ismételgetve a végkimerülésbe kergetné önmagát.
Hogyan? Vannak nagyon egyszerű technikák, amiknek javarészt a mexikói Tolték hagyományok adják az alapját. Ezeket gyakorolva megváltozik az élethez és saját magunkhoz való viszonyunk is.
Az életünkben majd mindent folyamatos gyakorlással sajátítunk el, tartunk fönt, hogy működhessen, gondolok itt akár a napi rutin dolgainkra. Talán mondhatnám, hogy egy fogmosás már-már súrolja a spontán cselekvést, de ez tévedés lenne, hiszen a spontaneitást csak egy hajszál választja el a begyakorolt cselekvéstől, amire megtanítottuk magunkat az idők folyamán. „Csak” annyi a különbség, hogy az egyikhez nem kellenek a gondolatok (spontaneitás), a másikhoz viszont be kell indítanunk a gondolatainkkal a cselekvés sorozatot, amit gondolkodva teszünk meg.
Ehhez kapcsolódva: miért ne taníthatnánk meg a testünknek olyan cselekvéseket, amik képesek spontán elindulni, megelőzve a gondolkodással bekapcsolt rutinokat? Ez lehetséges, és nem is bonyolult, pusztán az időnkből kell rászánnunk egy kicsit. Ennek a gyakorlásnak később vesszük hasznát, amikor épp egy szokványos harcba keverednénk, de a megtanított mozdulat kizökkenti azt az irányt, ahol a harc folytatódhatna.
Te mire keresed most a megoldást?
Hihetetlen? Gyere és próbáld ki Te is, hogy megtapasztalhasd ezt. Te mire keresed most a megoldást? Talán létezik olyan egyszerű és összetettebb gyakorlat, ami épp Neked szól! Ismerkedj meg velük az ingyenes előadás-sorozatomon!
- Helyszín: Önfejlesztők Háza Közösségi Iroda és Terápiás Központ (Budapest, Zichy Jenő u. 32, 1066 Első emelet bal oldal)
- Időpont: 2022.06.20. 18-20-ig
Keress meg a KAPCSOLAT oldal bármelyik elérhetőségén.