Érzelem és Értelem

Elgondolkodtál-e már azon, hogyan függhet össze ez a két fogalom? Van-e kapcsolatuk az élet bármely területén? Érzelem és Értelem. Netalán egymást követő két reakció, amelyik alapjaiban határozza meg az Élethez való viszonyunkat? Esetleg az ellentmondásaink meghatározó szereplői? Vagy az életről alkotott igazságaink gyökerei? 

Érzelem vagy értelem

De vajon melyik volt előbb: érzelem vagy értelem (tyúk vagy a tojás)? Tulajdonképpen majdnem mindegy is, hiszen egyiknek sem kellene olyan nagy jelentőséget tulajdonítanunk az életünkben, mint amekkorát kapnak. Persze mindkettőre tömérdek igazság áll majd mindenkinek a rendelkezésére, hogy igen is, fontos, mert… és itt lehetne napestig sorolni a világban összegyűjtött, az emberek által kreált igazságokat. Na de van-e bátorsága az ezt olvasónak kicsit mögéjük nézni, azaz felfedező útra indulni a sajátnak vélt elme tárházába, hogy hogyan is keletkezik bármelyik definíció, milyen alapon kél egyik-másik életre a mindennapjaiban?

Reakció

Akinek van figyelme ezekre, felfedezheti a mindkettő mögött megbúvó gondolatfoszlányt, ami tulajdonképpen egy, az életünkben már megtörtént esemény apró felvillanásából eredeztethető.
Pl.: amikor meglátjuk a másik arcán megjelenő reakció megnyilvánulását az épp aktuális tettünkre, amitől egy ismerős hangulat kerít bennünket hatalmába. Vagy amikor csalódást okoztunk, mert nem azt tettük, amit a másik elvárt tőlünk. Mondjuk a reggeli ébredés után nem szeretgettük meg a párunkat, mert mi mást „gondoltunk helyesnek” és inkább a telefon vagy a számítógép mellett döntöttünk. Ez a hangulat sarkalhatja őt arra, hogy pl. „nem vagyok elég jó” (ezért nem jön oda hozzám), vagy épp dühöt generálhat bennünk az, hogy az legyen, ami neki lenne jó az ő hite szerint. De ezt sorolhatnánk a végtelenségig. Mindennapos események, ismétlődések, amik meghatározhatják az életünket, pedig ez sem más, csak azonosulás egy hangulattal.

Azonosulás

Olyan ez, mint egy fekete fehér kép, ami csak arra vár, hogy bekúszhasson a belső látóterünkbe, ahol értelmet kapva, a figyelmünkön keresztül energiát lopva tőlünk életre kel, mint valami színes képregény. Arra vagyunk kondicionálva, hogy keressük mindenben az azonosulást, hiszen majd minden az életünkben, egyfajta következtetés következménye, azaz, hogyan tudom hozzáigazítani az éppen aktuális észlelést a már meglévő úgynevezett tapasztalataimhoz.

Annyira büszkék tudunk lenni arra, amikor felismerni véljük az adott pillanat történését… De fölmerül-e abban a pillanatban, hogy megvizsgáljuk: ki is éli az adott pillanatot? Ugye nem, sajnos. Olyan gyorsan történik mindez, hogy erre már „nincs időnk”, és mennyivel könnyebb belevágni egy érzelmi vagy értelmi játszmába (minthogy magamat a helyzeten kívülre helyezve azzal foglalkozzunk, hogy már megint mivel azonosultam… . 

Persze ekkorra már megtörtént az azonosulás az adott pillanattal, de nem is a pillanattal, hanem a már megtanult (megtapasztalt) eseménnyel.

Negatív – Pozitív

Ami a „legszebb” ebben az egészben, hogy ezeket a hangulatokat, legyen az negatív vagy pozitív (szeretetlenség, harag, félelem, tehetetlenség, vagy éppen a boldogság, szerelem stb.) tartjuk ön(én)magunknak, hiszen ezen keresztül tudunk emlékezni az életünkben megélt történetekre, amik végső soron alkotják az énképünket. 

Ebből kiindulva tudunk magunkról jellemzést adni, pl.: jó ember vagyok, de kissé makacs, vagy épp az ellenkezője, de bármit leírhatnék most ide, aminek, amilyennek tartjuk magunkat, mindezt a megéltnek hitt érzelmeink és azok értelmezéseinek tükrében látva.
Tedd most a szívedre a kezed és kérdezd meg magadtól: mennyire vagy képes mindezt önmagadnak tekinteni, mennyire érzed ezt most igaznak? Csak azért, mert mások ezt vagy azt mondták rólad, vagy éppen a szüleid mintáját követve, vagy annak ellenkezőjét cselekedve élted eddig a pillanatig az életedet…

Hit

Hit: mire is alapozzuk a hiteinket? Történelemkönyvekből megtanult dolgokra, avagy a tudomány mai állása szerint elfogadott, esetleg mások által hitt igazságokra? Régen leírt történetekre, azok magyarázataira, legyen itt szó bármiről: tudományról, vallásról, tanításról, vagy az általuk útmutatásnak adott, tanításokon alapuló tapasztalásokról / ismétlődésekről, amik jó alapjai lehetnek annak, hogy általuk megéljük ugyan azokat, amik abban szerepelnek?

Igazság

Lehetséges, hogy mindez egy jól megírt programnak a része? Legyen az bármilyen régi, vagy hiteles, hiszen az azokban leírt gyakorlatok alapján beigazolódhat az igazsága, hogy márpedig az igaz. De valójában mit tudunk kezdeni ezekkel? Miben változtatják meg ezek az önmagunkról alkotott képet? Mivé leszünk ezután? Egy újabb azonosulással leszünk gazdagabbak? Lehetséges.

És? Ezt is föltehetjük majd a polcra, akár egy könyvet, vagy lehet, hogy a testünk meggyógyul tőle, vagy elérjük általa a megvilágosodást (úgy 32 év alatt), vagy ki tudja, mi mindent hozhat még, amitől szebbek, jobbak egészebbek, nyugodtabbak stb. lehetünk „végre”. Tulajdonképpen ez így akár rendben is lehetne. DE!

Mit akarok valójában?

Újra és újra föltehetjük magunknak a kérdést: Mit akarok valójában?

 Erre is érkezhet az adott pillanatban éppen aktuális élethelyzetünkre egy válasz, ami alapján egy másik irányba helyeződhet a figyelmünk és egy újabb életciklusba kezdhetünk. Ha lenne figyelmünk, időnk az adott pillanatban, folytathatnánk a kérdezést magunktól: Ki akarja mindezt? Ez legtöbbször elmarad sajnos, ami által egy újabb lehetőséget szalasztunk el arra, hogy megakadályozzuk a következő azonosulást. 

De, ha sikerülne is kiugranunk az addigi élethelyzetből, akkor sem biztos, hogy sikerrel járunk, mert az addigi életünk érzelmekkel megtűzdelt tapasztalatai megpróbálják ezt megakadályozni, hogy elveszítsük az irányt, amit választottunk.
Ez itt a bökkenő. 

Választás

Nem az új/másik irány, hanem maga a választás. A választás mindig egy valamikori igazságon alapul és nem tesz egyebet, mint újabb célt, célokat tŰzet ki a választóval. Azt gondoltatja a választott igazság, hogy az jó alapja lehet az elkövetkező életciklusunknak, hiszen sikeresen megfogalmaztunk az általuk elérendő végkifejletet. Mindez helyénvalónak tűnhet, hiszen belevághatunk a választott igazság igazolásába, ami hihetetlenül abszurd.

Pl.: felhagyunk az addigi életvitelünkkel, elkezdünk odafigyelni a táplálkozásunkra, igyekszünk kerülni a stresszt, azt gondolva, hogy a sejtszinten kódolt programjainkat majd megoldja a választott életmód, már, ha egyáltalán tudunk ezekről a kódokról.
Nem mondom, hogy nem segíthet, sőt…

 De nem hinném, hogy megoldja az azonosulás-kényszerünket. Amikor már hitekkel kell alátámasztani a választásunkat, akkor egy újabb igazsággal kerültünk kapcsolatba, ami nem más, mint egy azonosulás. Ezzel is oly sok időt, energiát el lehet pazarolni és akár teljes vakságban leélni az amúgy is szűkre szabott életet.

Döntés

A Toltékok által kínált egyik lehetőség a DÖNTÉS, ami segít ebből a jól megtervezett körforgásból. Nem az számít, hogy jó döntést hozunk-e, hanem hogy döntsünk. E szerint döntsünk az adott pillanatban, ha azonnal kell cselekedni, vagy döntsünk türelemből, miközben végzünk egy mindenre kiterjedő számvetést arról, amit az adott helyzet felkínál.

Ez így egyszerűnek hangzik, hiszen az értelmen keresztül majd mindenki mérlegel a választásai előtt, mégpedig úgy: nekem mi lenne a legjobb? De a számvetés nem egyenlő a mérlegeléssel!

Amennyiben a „személyes” belekerül a döntés megalapozásába, csak választás születik és ez csak a körforgáshoz, az élet akadályozásához vezet. A döntést nem vezérlik személyes indíttatások. Ezt a mondatot az értelem teljes mértékben elutasítja. Ez érthető, hiszen az értelem nem tőlünk eredeztethető, valójában semmi közünk hozzá, ahogy az érzelmekhez sem, hiszen mindkettő az azonosulás egy-egy megnyilvánulása.

Szeretet

Olyan ez, mint a szeretetet magyarázni: lehetetlennek tűnő vállalkozás. Mert hiszen ki az, aki szeret, kit szeret, hogyan szereti, miért szereti? Az ezekre a kérdésekre adott válaszokba óhatatlanul belekerül az én, kimondva, kimondatlanul, ezáltal egy újabb azonosulás jön létre. Ennek köszönhetően bármilyen igazságot is kreáljunk a szeretet definíciójának, személyessé tesszük azt, ami nem az. 

Következésképpen egy újabb kelepcébe rángatjuk bele magunkat, az épp aktuális azonosulásunk kifejeződését, az énképünket. Sakk-matt.

Majd mindenki szeretne szeretni, azt megosztani másokkal. De felmerült-e benned valaha is: ki az, aki ezt akarja tenni? Ki az, aki szeretni akar? De mi van akkor, ha csak azt akarod valójában, hogy téged szeressenek? Nagy valószínűséggel sohasem. Mindezek által teret kapnak az érzelmek, amik a valódi szeretet torzulásai, bármilyen irányúak is legyenek, hiszen minden érzelem személyes, márpedig a szeretet nem tud személyes lenni és nincs is rá(nk) szüksége.

Lehetőség

Van lehetősége mindenkinek megszabadulnia a hamis szeretet hitétől, az arról alkotott elképzelésektől, magáról alkotott hitektől, azonosulásoktól. Pusztán egy Döntés, hogy készítsünk egy mindenre kiterjedő számvetést. Ami nem valós, azt söpörjük ki az életünkből, hogy választ kaphassunk a kérdésekre, legyen az: ki dönt, ki szeret, mi a szeretet, mi az élet, stb..

Ha úgy érzed, söpörjünk együtt, keress meg! Ebben is szívesen vagyok a partnered!